1.0Megint pánikhttps://megintpanik.cafeblog.huszerencsehttps://megintpanik.cafeblog.hu/author/szerencse/<p>Peti egy ideje már kerülgetett, mielőtt a nagy, kerek asztalnál végre megszólított.<br />-Szia. Rám vártál.<br />-Összetévesztesz valakivel...<br />-Ugyan! Találkoztunk már, talán csak nem ismersz fel. Te magad hívtál!<br />-És mit akarok tőled?<br />-Hogy oldjam meg a problémáid.<br />-Hogy oldhatnád meg? Viccelsz.<br />-Sosem tréfálok. De ne gondolkodj most ezen, meg tudom csinálni.<br />-Persze. Semmim nincs, amit cserébe adhatnék.<br />-Semmit nem is kérek. Minden percét élvezni fogom.<br />-Ki vagy te?<br />-Nem árulom el, hamarosan megtudod. Kezdjük már el!<br />Hát így indult a mi pusztító viszonyunk, nem volt megállás. És Peti beváltotta az ígéretét. Ha velem volt, ami egyre gyakoribbá vált, valóban nem törtem a fejem a problémákon, csak egy valamin; minél előbb szabadulni Petitől. És tényleg élvezte! Határtalan boldogsággal töltötte el, hogy kizárólag csak vele foglalkozom. Folytogatott, fájdalmat okozott, őrülten féltem, végtelen lassan teltek a percek, magához bilincselt, tehetetlenü vergődtem a karjaiban. Amikor megpihent, akkor jutottam pillanatnyi lélegzethez, olyankor tudtam felvenni ellene a harcot. Akadtak segítőim is, de évekbe telt, míg tápláltam Petit, aki egyszer csak gyengülni látszott. Megszelidült. Kereste még rajtam a fogást, de nem tudott már megkapaszkodni. Felismertem a léptei zaját, örömmel üdvözöltem, még azelőtt, hogy benyithatott volna a kapun, ez összezavarta és fegyvertelenné tette. Akkortájt tűnt el végleg, amikor szembe mertem nézni gondjaimmal, a múltammal.<br />A nagy, kerek asztalnál történt találkozásunk után a mentőorvostól tudtam meg a nevét. Pánik. Csak ennyi. Öt ártatlan betű.<br />Nem tudom most hol jár, rég találkoztunk, nem keresem vele a kapcsolatot. Néha még ír, nem sokat, csak egy szót: Figyellek.</p>rich